Pomogáts Béla: Bálint Tibor: Zokogó majom. Kritika, 1970. 7. 51-53.

Bálint Tibor
Zokogó majom

A romániai magyar irodalom egyik klasszikus vitája, még 1929-ben, a "vallani és vállalni" kettős jelszavát írta követendő példa gyanánt az írástudók elé. Ez a vita a valóság ábrázolásának vallomásos szenvedélyére és a kialakult világ vállalásának parancsára figyelmeztetett Az ábrándoktól és a heroizálástól - vagyis a romantikától - óvott. Úgy tetszik a kettős jelszó manapság ismét időszerű lett: újra egy ábrándokból szőtt képet kell szembesíteni a valóság nyersebb és bonyolultabb formáival Újra "vallani és vállalni" kell: fel kell kutatni a valóságos élet természetét, összefüggéseit, s be kell számolni róluk, vállalva akár a szociográfikus fogalmazás kötelmeit. A romániai magyar irodalomban később ért meg ez az igény, mint nálunk; irodalompolitikai okok tartották életben az idealizáló-heroizáló romantikát. Az "új hullám" azonban annál hevesebb figyelemmel és elkötelezettséggel fordul a valóság és a valóságos társadalmi meg nemzetiségi gondok felé. Sütő András új regényében (Anyám könnyű álmot ígér), Szabó Gyula, Veress Zoltán és Beke György újabb műveiben ölt ez a realista igény alakot. S közéjük tartozik Bálint Tibor regénye is: a Zokogó majom.
Bálint Tibor a harmincnyolc-negyvenévesek nemzedékéhez tartozik, vagyis - generációját tekintve - Sánta Ferenc, Fejes Endre, Kamondy László és Somogyi Tóth Sándor társa, rokona. Néhány kötet elbeszélés és egy fantasztikus-futurologikus regényparabola után írta meg a Zokogó majom közel hatszáz oldalát. A terjedelem is széleskörű képet, igazi "nagyregényt" ígér; s valóban, Bálint egy szociográfiai réteg teljes felmérésének igényével fogalmazott. Ő is "vallani és vállalni" akart: a kolozsvári szegénynegyed életének szociográfiailag és emberileg teljes körképét akarta megteremteni: "a hősök sorozatgyártása helyett - mondja - oda kell hajolnunk a panaszló szájak elé". A hivatás - az írói szolgálat értelme éppen ez Bálint szerint. Önábrázoló elemekkel felrajzolt főhőse, Vincze Kálmán, így döbben rá küldetésére, midőn családjáról írott iskolai dolgozata dicséretben részesül: "Kálmán ... amikor rájött, hogy ez az elismerés tartós, fölujjongott; hisz íme, mindaz a féltés és szeretet, amely már kicsi korában kivirult benne édesanyja és egész környezete iránt, nemcsak hogy nem tört ellene, mint ahogy már rég sejtette, hanem kiderült, hogy érték, melyet óvni kell minden sérüléstől és tovább kell mélyítenie, ha önmaga meggyötrése, a szüntelen szenvedés árán is". Bálint is bizonyára így választott hivatást, s ennek a hivatásnak az etikájával formálta meg a regényt.
E regény ott játszódik, ahol Nagy István önéletrajzi sorozatának első kötete: "a sánc alatt". Görbe utcákon, düledező proletárviskókban, küszködő, megnyomorított emberek között. Itt él a Vincze család, s benne Vincze Kálmán, aki környezeténél többre tör: ki akar emelkedni, de csak azért, hogy a nyilvánosság elé tárja övéinek küzdelmes sorsát, terhes életét. Kálmán a népi értelmiség képviselője, aki idegeiben a "nem menekülhetsz" parancsát hordozza. Ezért ragaszkodik a igazsághoz, a tények igazságához akkor is, midőn a felszabadulás után újságíróként kell megküzdenie szektás főnökeinek hazugságára biztató utasításaival.
A Zokogó majom története Kálmán sorsa köré épül, az ő életét kíséri nyomon kisgyermek-korától a férfit érlelő próbák küzdelméig, a harmincas évek közepétől Sztálin haláláig, 1953-ig. A regény főszereplője mégsem Kálmán, hanem maga a külváros, a külváros népe: munkások, kiskereskedők, munkanélküliek, lumpenproletárok, - az a szociográfiai körzet, amelyet Bálint Tibor bemutat. A teljességnek ez az igénye okozza, hogy a regény légiónyi szereplőt vonultat fel, s hogy a széles sodrású és a modern epizodikus szerkesztés vegyületéből teremti meg sajátos alakzatát. Bálint az emberi sorsok egész szövevényét deríti fél, de éppen ennek a "szövevénynek" az ábrázolása, szociografikus lefényképezése és "neorealista" feltérképezése révén sikerül kitapintani és megláttatnia a bemutatott társadalmi szelet általánosabb törvényszerűségeit. "Az írónak - mondja egyik nyilatkozatában (Utunk 1970.) 6. sz. - nem az a feladata, hogy világrengető bölcsességeket mondjon, hanem hogy felszíni eszközökkel a mélység hatását adja." Ez a - mesterség lényegét érintő - megnyilatkozás arra utal, hogy az ábrázolt világ realista teljességéből, a részletek stendhali értelemben vett bőségéből kívánja kibontakoztatni a társadalmi élet mélyebb igazságait, elvontabb szabályait.
Valóban ezt teszi. S ennek az írói célnak a szolgálatában áll a Zokogó majom epizodikus szerkezete. Az epizódok egymást követő sorának mélyebb értelme - mondhatnám: információközlő szerepe - van: arra utal, hogy a külváros népe is mintegy "epizódok-ban" éli a maga életét. Ez az embercsoport nem él a szó valódi értelmében szervezett és folyamatos életet: inkább csak vegetál, a napi gondokat váltogatja; nem ér rá arra, hogy önmagával törődjék, hogy megtervezze és megvalósítsa humánus önmagát. Éppen ezért mintegy a történelemből is kimarad, nem csinálja, legfeljebb elszenvedi a történelem rapszodikus fordulatait: az átcsatolást, a visszacsatolást, a rendszerváltozást. E sajátos helyzetet van hivatva kifejezni az írónak az az ötlete, hogy a történelmi események jószerivel ki is maradnak a regény epizódjai körül, és szándékos "szervetlenséggel" a fejezetek közé iktatott újsághírmontázsokban öltenek alakot. Ilyen montázsok adják hírül a történelem változó fordulatait; azokat a fordulatokat, amelyekben a külváros lakóinak legfeljebb passzív része lehet.
Bálint Tibor a történelemből kimaradt emberi közösséget mutatja be tehát, mégsem lehet azt mondani, hogy hősei humánum nélkül élnek, hogy sorsuk valami ember-alatti világ törvényei szerint folyik. A Zokogó majom történetében igenis él a humanitás, szereplői között jelen vannak a tudatos emberek, akik szerencsétlen körülményeik között is meg akarják őrizni emberségüket és jó lelkiismeretüket. Bálint nemcsak a naturalizmustól tanult, hanem Gorkijtól, sőt Dosztojevszkijtől is: az egyiktől reményt, a másiktól részvétet; s igenis azt kutatja, hogy világát, hőseit miként emelhetné a történelmi sors magasába, miként válthatná meg a szegénység és a szomorúság terheitől. Már idézett nyilatkozatában jelentette ki: "Nemcsak regényeimnek, de inaskori novelláimnak is mindig visszatérő kérdése az, hogy a kisember, ebben a kavargó világban, amikor annyi minden történik a szándéka ellenére, hogyan őrizheti meg lelki érzékenységét és humánumát, a maga életében és a külső dolgok megítélésében". A Zokogó majom lapjain is ezt a kérdést kérdezte, s Vincze Kálmán sorsában erre a kérdésre felelt. (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969)

POMOGÁTS BÉLA