Gálfalvi György: A részletek varázsa. Utunk, 1964. szept. 11.

A részletek varázsa

Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című műve és Nagy István immár klasszikussá váló ifjúsági regénye, a Réz Mihályék kostolója óta aligha akadt könyv, mely több bensőséggel vallana a külvárosi gyermekkor sajátos varázsú, grund-romantikában bővelkedő világáról, mint Bálint Tibor regénye, a Búcsú a rövidnadrágtól. Ami pedig mégis elhatárolja Szabó Öcsi és csapata életét a Réz Mihály, Kádár Laci és a többi Köves utcai gyerek sorsától, azt nemcsak az írói alkat különbözősége, hanem az a több mint húsz év okozza, ami a két regény cselekménye között eltelt, s ami döntő módon befolyásolja a kis hősök mai sorsának alakulását. Réz Mihályt és társait a rongylabda mellől idő előtt kíméletlenül lapát mellé kényszeríti a megélhetési gond; Szabó Öcsinek, Göncinek, Mikinek és a többi fellegvári srácnak a gondtalan gyermekkorból kilépve legfeljebb azt kell eldöntenie, hogy hivatalnok vagy kovács, cukrász vagy mérnök legyen.
Bálint Tiborról senki sem felejti el megjegyezni, hogy ő maga is a külvárosban nőtt fel, nem csoda tehát, hogy annyira ismeri e környezetet. Könyvének olvasásakor újból meglep az a könnyedség és természetesség, mellyel gazdag élményvilágát kamatoztatja. Biztos írói tollal ábrázolja a legapróbb epizódokat, s olyan élethűen idézi fel a gyermekkor légkörét, hogy a felnőtt olvasó nem kis nosztalgiával éli bele magát a hősök helyzetébe, s bizony, még a nem éppen szabályos szamárkölcsönzés sikeréért is velük izgul, a futballmeccsről nem is beszélve. S bár a kamasz-szerelem vonzó témáját sokszor, sokan megírták, Bálint Tibor tud újat mondani erről is, olyan frissen, életszerűen és maian ábrázolja Öcsi és Kató találkozását. Egymást követik a pompás epizódok. S mégis, amikor a regényt letesszük, önkéntelenül is egy olyan kompozíció jut eszünkbe, melynek egyes alakjai sikerültek, de a kép egészében véve, összhatásában alatta marad a kitűnő részleteknek. Próbáljuk megvizsgálni, mi az oka, hogy Bálint Tibor könyvéből is elsősorban az egyes történetekre, nem pedig a regény egészére emlékezünk vissza.
Bálint Tibornak eddig csak karcolatait, novelláit ismertük, a rövid műfajok jellegzetes művelőjeként tartottuk számon. Az író e regényben sem fordít hátat megszokott műfajának, hiszen a legtöbb fejezet önmagában is megállja a helyét mint novella vagy karcolat. Ezt bizonyítja az is, hogy amikor az Utunkban egymás után jelentek meg a regény részletei, a legtöbbet önálló írásnak éreztük, sőt egy-egy jelenet, mint például a látogatás a mesternél, külön életet kezdett, az az Előre-naptárban is novellaként jelent meg.
Nem tudom, hogy az író már eredetileg regényt tervezett-e, vagy csak később, egy-két novella elkészülése után határozta el, hogy regénnyé kerekíti őket, de nem is ez a lényeges. A lényeg az, hogy az író nem mindig tudta a kitűnő részleteket szervesen beleilleszteni egy egységes regénybe. Az egyes fejezeteknek legtöbbször külön is megvan a maguk bonyodalma és megoldása, s ez némiképp elvonja a figyelmet a regény két fővonalától.
A legkövetkezetesebben végigvitt cselekményszál a fellegváriak s a Pata utcaiak meccsére való előkészületek, a kulissza mögötti előcsatározások és végül maga a meccs. Ezzel párhuzamosan fut a Szabó Öcsi munkába lépése körüli bonyodalmak s a gyár életébe való beilleszkedés szála. E két vonalat, ha nem is szorosan, de összekapcsolja Szabó Öcsi alakja.
Viszonylag egységesebb az első vonal, ahol a kihívástól a meccsig a "profi" leleplezése és a kalandos "szamárszerzés" jelent útjelzőt. De itt is van egy önmagában sikerült, a cselekménybe azonban nem illeszkedő epizód, a balszerencsés tortasütés.
A másik cselekményszál már szaggatottabbnak tűnik. Külön történet lehetne a Szabó házaspárnak Öcsi jövőjéről vallott nézeteiről szóló rész, ami talán túl könnyen oldódik meg, s éppen akkor, amikor komolyabb konfliktusra számítunk. Viszont nagyon jól sikerült a műhely világának az ábrázolása, a hatalmas termetű, melegszívű Géczi mester és Remete úr ellentéte, amit sikeresen old fel a fogadás jelenete. Ide tartozik még az említett két fejezet, a látogatás a mesternél és az első találka is. Külön-külön tehát mind saját belső szerkezettel, konfliktussal rendelkező jelenetek ezek, ami önmagában véve nem volna baj, de Bálint Tibor nem mindig tudja e konfliktusok között a "rangsort", a fontossági sorrendet felállítani. A regényt nem érezzük eléggé megszerkesztettnek, s ezt az érzésünket megerősíti az is, hogy az író többször szerepeltet apró motívumokat anélkül, hogy ezeknek az ismétléseknek stilisztikai szerepük lenne. (Pl. 7. lap: "Nem akar ő irodafőnök lenni - a körmölés az iskolában is idegesítette, a könyveit, füzeteit örökké franciakulcsok, csavarhúzók olajpecsétei tarkították." 27. lap: "Mert nem akart ő hivatalba menni. Nem. A körmölés az iskolában is idegesítette, s robbant fel a méregtől, ha ilyesmire kényszerítették. Hanem a könyveit, füzeteit örökké franciakulcsok, csavarhúzók olajpecsétei tarkították." Vagy 18. lap: "Szabóné kicsavart egy inget, a mosdótálba dobta, s megkésett visszhangként felelt..." 97. lap: "A kerítéstől megkésett visszhangként szállt vissza Szabóné hangja." stb. stb.) Apró hibák ezek, melyeket az író, ha nagyobb figyelmet fordít a fejezetek egybeszerkesztésére, elkerülhetett volna.
Bálint Tibor regényén érdekes ellentét vonul végig. Szabó Öcsi és társai életén letörülhetetlenül ott érezzük a felszabadulás óta eltelt esztendők nyomát, de a környezet, ahol a regény nagy része lejátszódik, még a hagyományos értelemben vett külváros, a Réz Mihályék környezete. S a múltra még nemcsak Szabóné és Miki néni beszélgetései, vagy Géczi mesternek a magaslati levegőről szóló kitűnő elbeszélése emlékeztet; a múlt ott kísért a szűk lakásokban, egy-két jellegzetes figura képében is.
Akik Bálint Tibornak nemrégen szemére vetették, hogy szívesen szerepeltet írásaiban úgynevezett ,,különc" hősöket, most is fel fognak szisszenni, amikor Sanyika, a "halálborbély" groteszk alakja megjelenik. Nincs szándékomban bővebben kitérni a vitára, de megjegyzem, hogy Bálint Tibor legtöbbet vitatott hőseinek, az "elvarázsolt lány"-nak, a Sötétkamra főszereplőjének és társaiknak különcsége éppen abban áll, hogy egy letűnt társadalom erkölcseit képviselik, s a ma szempontjából különcök... Két-három évtizeddel ezelőtt a város jellegzetes alakjainak neveztük volna őket. Sanyika éppen úgy a múlt maradványa, mint az egykori Fellegvár egymásra ragasztott hurubái voltak. Sanyika elpusztul, amikor életeleme, a hihetetlen gyűjtési szenvedéllyé] összekuporgatott és harpagoni gonddal őrzött pénze eltűnik. Halála szimbólummá nő. Még alig halkul el koporsóján az agyagrögök kopogása, amikor munkások érkeznek a Fellegvár alá, s csákánnyal verik szét a viskókat, hogy helyükbe karcsú blokkokat emeljenek. Szabó Öcsi utódai már itt fognak felnőni.

GÁLFALVI GYÖRGY

Ugrás az oldal tetejére