Salamon László: Egy kisregény hitvallása. Igazság, 1964.

Egy kisregény hitvallása

Tavaly megjelent novelláskötete után Bálint Tibor - novelláihoz hasonlóan - eredeti hangvételű ifjúsági kisregénnyel* jelentkezett.
Írása szerkezetében és előadásmódjában egyaránt elüt az ifjúsági regények megszokott alaphangjától, epikai gördülékenységétől, aminek nyilván az az oka, hogy cselekményét nem annyira az író fantáziájának szabadraengedése, hanem a személyes gyermekkori élmények feledhetetlensége, még a jellemábrázolásban is mindegyre jelenlevő líraiság heve fűti át. Ez kétségkívül a szerkezeti egység hátrányára van. Az ábrázolási mód csapongása mégsem hat zavaróan, mert a kisregényben megrajzolt külvárosi kamaszok éppúgy, mint az életük keretéhez tartozó felnőttek világa sokrétű realizmussal, bensőség-fűtötte elevenséggel tárul elénk.
A nagyváros peremének élete a szocialista építés korszakában sem problémamentes. A kisregény egyik pozitív vonása, hogy képgazdag, dinamikus meseszövésébe - a játékosan lírai részletek, csínytevések rajza mellett - sablonmentesen építi be egy mai munkáscsalád sajátos problematikáját, amely, ha nem is "égető" probléma, mégis létezik és egy-egy családban belső konfliktusok forrása lehet. Ebben az írásban a konfliktus a biztonságos derű fényében jut el az optimista megoldáshoz. Szabó Péter (Öcsi), akit érettségi után édesanyja (egykori proletáranyák némelyikének elavult időszerűtlen ambíciójával) mindenáron hivatalba akar juttatni, szembefordul édesanyja vágyálmával: vasmunkás akar lenni. Apja érthető sértődöttséggel, olykor indulatosan, de mindig a munkásbüszkeség, a termelő-alkotó ember emelkedett határozottságával emeli fel szavát különben derék felesége tervei ellen. S az apa és fiú szolidaritása végülis diadalt arat: Öcsiből mesterségét szerető vasmunkás lesz. Első gyári élményeit, apró összetűzéseit, a mesterségbeli "titkok" megismerésével kapcsolatos kalandjait az író olyan hitelesen, olyan gazdag lélektani ismerettel rajzolja meg, mintha Öcsi "kalandjait" ő maga élte volna át.
Kisregényének e probléma-magja köré a szerző, bár kissé vázlatszerűen, de élesen felvillantott képekben rajzolja fel a külvárosi környezetet, a külvárosi kamaszok változatos, gazdag értelem és érzelem világáról tanúskodó alakjait. Muki, Fasirt, a Kapitány s a többi kamaszfigurák külső és belső alkatának jellemrajza - a stílus-tömörség ellenére is - eleven és színgazdag, bár nélkülözi a regény műfajának szélesebben hömpölygő epikai kívánalmait, s csak itt-ott lendül túl a kisepikai ábrázolásmód keretein.
Bálint Tibor kisregényének minden mozzanatából az időszerűség árad. Bálint Tibor őszinte, igazi humanizmusa, amelyet gyermekkorának élményei, majd a szocializmus építése korszakának nagy hatásai alakítottak ki: új világunk tévelygő alakjait is beengedi írói szemlélete síkjába, mert tudja róluk, hogy gyöngeségük nem annyira eredeti jellemalkatukból, mint inkább egy letűnt korszak elembertelenítő hatásaiból fakadt (Sanyi házaló, de titokban pénztgyűjtögető kis borbély-Harpagon tragikomikus alakját ezért tudta a szerző több részvéttel, mint megvetéssel megrajzolni.)
Felettébb szépek, a kisregény befejező sorai, amelyekben a szerző azokat az izgalmas pillanatokat írja le, amikor a régi fellegvári viskók asszony-lakói megpillantják azokat a tehergépkocsikat és munkásokat, amelyek és akik az első csákányokat hozzák, hogy a régi viskók helyén új, gyönyörű házak épüljenek s e negyed első lakói azok az apák és anyák legyenek, akiknek fiai napjainkban vesznek búcsút a rövidnadrágtól, hogy a szocializmus építőinek felnőtt értelmű és szívű seregébe állhassanak.
Bálint Tibor kisregénye nemcsak az ifjúság, hanem a felnőttek számára is érdekes, a szívhez és értelemhez egyaránt szóló alkotás.

SALAMON LÁSZLÓ

* Bálint Tibor: Búcsú a rövidnadrágtól. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1964.

Ugrás az oldal tetejére