Hervay Gizella: Az emberség fölénye. Ifjúmunkás, 1969. november 13. 5.

Az emberség fölénye

Egy hónapja már, hogy megjelent Bálint Tibor regénye, a Zokogó majom s már egy hónapja nem lehet kapni. Elkapkodták.
Nekem csak most sikerült - kölcsön - megkaparintani egy agyonolvasott dedikált példányt - kézről kézre járt.
Esemény - ünnepelte meg melegében Szilágyi István a könyvet, majd Kántor A próza nagykorúsága címmel írt a regényről. Örülök az ünneplésnek, de a regénynek még jobbon örülök, s úgy érzem, meg kellene kísérelnem kifaggatni a könyvet - miért szeretem?
A Sánta angyalok utcája lakóit szeretem? A kajla fülű pincért, aki élete nagy pillanataiban papírpénzzel borította be lábától a feje búbjáig kedvesét? Vagy Böskét, aki halála előtt még vág egy fintort a világra? Vinczét, aki a teljes csőddel szemben mindig felmutat egy élhetetlen felfedezést? Vagy Kálmánkát, aki a testi-lelki nyomorból úgy lábol ki, hogy ösztöneiben hordozza a kisiklott életek tanulságát: "szerintem a hősök sorozatgyártása helyett oda kell hajolni a panaszló szájak elé..."
A Hektorokat, Böskéket, Bárány Lajosokat szeretem, amiért élhetetlenül életben tudnak maradni egy olyan világban, amelyben élni hősiesség? Bálint Tibor pontos művészi arányérzékét, ahogy hol felnagyít egy jelenetet, hol felsorolásba préseli, hol látomássá tágítja, hol groteszkké hegyezi?
Az író világát? Azt, ahogy a világhoz fordul?
Azt a higgadt igazságérzetet, ahogy mindent a helyére tesz, kinagyít vagy jelentéktelenné törpít, ahogy a történelmet a kisemberek életébe montálja?
Azt a ki nem mondott, de az egész regény arányaival sugallt igazságot, hogy a kisember élete - az élet groteszkségében, torzságában is feltartóztathatatlan sodrással árad a történelem mocskán, sebein, halálfélelmein át?
Bálint Tibor írói fölényét, ahogy a modern próza eszközeit kezeli-adagolja : egy csipet montázst, egy váratlanul lírába emelt képet, egy adag filmszerű vágástechnikát, kevés torzítást, színező paprikának a groteszket? S mindezt úgy "megkeverve", hogy szinte észre se vesszük?
Mert lám, Kántor megemlíti ugyan, hogy "szerkezeti szempontból sem olyan hagyományos, érdekességeket nem rejtő ez a regény," de azért nyugodtan leírja: "a teljes élet illúzióját kelti" (mintha realista mű volna!). Szilágyi István úgy hiszi, hogy az írás mesterségének valóságos vallásos tisztelete jellemző Bálint Tibor írásművészetére, Kántor a részletek feltétlen tiszteletéről beszél.
Pedig nem a részleteket tiszteli Bálint Tibor, hanem, a részletek igazságát. Ezért nem részletező. Nem vallásos áhítattal, hanem ellenkezőleg, művészi fölénnyel kezeli írói mestersége eszközeit, a maga igazságában rendíthetetlen ember nyugalmával, annak az embernek a biztos arányérzékével, aki ezért az ösztönös tudásért egész élete tapasztalatával fizetett. Regénye nem a teljes élet illúzióját kelti, hanem az élet teljességét sugallja. Nem teljességre, hanem arányosságra törekszik, az élő szervezetek arányosságára. Arányérzéke igazságérzetével rokon. Ha valami igaz, részleteiben is, arányaiban is az.
Ezért szeretem a Zokogó majmot s azért, mert megjelenése után többé nem lehet összekeverni vagy összemosni irodalmunkban a valószerű és igaz fogálmát. Hiszen, ha Bálint Tibor csupán valószerűségre törekedett volna, akkor valóban belefulladhatott volna a részletekbe, a leírásba, akkor legjobb esetben csupán a teljes élet illúzióját adta volna. De Bálint Tibor többet akart: az élet teljességét fölmutatni igaz arányaiban, igaz részleteiben.
Igazságérzetére, ösztöneire, álmaira hallgatva jutott el ahhoz a nyugodt emberi-írói fölényhez, aki a valósághoz hozzáadni tud, aki meg tudja teremteni az élet teljességét - képzeletben.
Bálint Tibor stílusa - embersége.
Hányszor leírjuk ezt a szót anélkül, hogy valódi tartalmára döbbennénk! Bálint Tibort embersége menti meg attól, hogy tévedjen. Nincs a regénynek egyetlen jelzője, ami hamis lenne, mert egész szervezetével figyel a világra, mert egész emberként ír, mert sem írói fogást, sem elvont eszmét, sem előregyártott szempontot - semmit sem tud elfogadni, csak ami emberségén át itatódik a tudatába. S az emberség csak azt engedi át az ösztönökbe, ami emberi.
Ezért van az, hogy Bálint nem a modernektől tanult, hanem eljutott oda, ahova a modernek, olyan természetesen, mint a mozdulat igazsága, mint a torz léten fölülkerekedni akaró emberség igazsága.
Ezért szeretem.

Hervay Gizella

Ugrás az oldal tetejére